Az eltelt 90 év alatt, amióta Erwin Schrödinger először felvázolt egy kvantummechanikai gondolatkísérletet egy macskával, a macskafélék népszerűsége csak nőtt és nőtt. Ha szereted az Agymenők (Big Bang Theory) című sorozatot, a Schrödinger macskája kifejezés biztosan nem cseng idegenül. Ismertek már nagyon jól minket, mindenért rajongunk, ami macska, a tudománynak és a történelemnek pedig mindig fogunk helyet szorítani kis szívünk csücskében.

hirdetés

Egy dobozban elhelyezünk egy macskát. A dobozban a cica mellett van egy kis fiola mérgező gáz is. Ennek a gáznak 50% esélye van, hogy elpusztítsa a cirmost, így annak is 50% esélye van, hogy a macska életben maradjon. A trükk az, hogy egészen addig nem tudjuk mi a macska sorsa, míg ki nem nyitjuk a dobozt, és a két szemünkkel meg nem győződünk róla. Ez a Schrödinger macskájának alaptörténete, Erwin Schrödinger méltán híres gondolatkísérlete. De mit is jelent ez a tudomány és a macskák számára?

Az igazi zseniket koruk sosem ismeri fel: Schrödinger macskájának karrierje döcögősen indult

A macska állapotának bizonytalansága – élő vagy halott – azt jelenti, hogy egyidejűleg halott és élő szuperpozícióban is létezik. Vagy legalábbis így lenne, ha részecske lenne. Schrödinger eredetileg azért írt a macskáról, hogy világossá tegye még a laikusok számára is, milyen furcsa és lenyűgöző is lehet a kvantumfizika. A gondolatkísérletben a macska sorsa egy radioaktív gáz állapotához kötődik. Mivel a gáz kiszabadulása véletlenszerű, nem lehet megjósolni, hogy mikor fog megtörténni az egyes atomok esetében az „összeomlás” – ahogy a kvantummechanika fogalmaz.

Szinte mindenki hallott már Schrödinger macskájáról. Ha nem is az előbb említett sorozatból, de az interneten taroló macskás videók idejében szinte kikerülhetetlen fogalomról van szó. Schrödinger valószínűleg földig érő állal konstatálná saját népszerűségét a mainstream kultúrában. Szomorú sztori, de ahogy Vincent Van Gogh-t vagy Franz Kafkát, az ő zsenialitását sem fogadta őrjöngő siker saját korában. 1935-től, az ötlet megjelenésétől 1961-ig, Erwin haláláig alig írt valaki ennek a cicának a cérnaszálon függő életéről. Még az eredeti megjelenése is nyúlfarknyi volt. De mint minden valamirevaló macska, végre ő is elérte célját, és megkapta a számára jól megérdemelt figyelmet.

Az alábbi angol nyelvű videóban látható a gondolatkísérlet:

Trónkövetelők érkeznek, de az éles karmok ellen lehetetlen győzni

Bár doromboló barátaink általában inkább megtartják maguknak zsenialitásuk titkát, Schrödinger macskája kissé beszédesebb volt az átlagnál, hiszen saját elismertsége volt a tét. Az első alkalom, hogy ez a bizonyos szobatigris túlmutatott a fizikusok közötti vitákon az volt, amikor Hilary Putnam filozófus 1965-ben írt egy könyvet a kvantummechanikáról. Majd nem restellt Schrödinger macskájának különösségéről beszélni a Scientific American számára írt recenziójában. A sci-fi íróknak más sem kellett, azonnal szárnyaik alá vették az addig kivetett, népszerűtlen és a magányos cicust.

Néhány fizikus azonban máris továbblépett. Különböző állapotok szuperpozícióját tárgyalják a dekoherenciának nevezett keretrendszer segítségével, ahol nincs szükség az „összeomlásra”, amely a halott és élő macskák körüli zavart okozza. Hát szép, mondhatjuk! Csakhogy ez a vérbeli macska nem adja olyan könnyen nehezen kiharcolt pozícióját. Egyelőre úgy tűnik, hogy a próbálkozásoknak esélyük sincs Schrödinger macskájának népszerűsége ellen. A popkultúrában a cicának közel sem 50% az esélye az életben maradásra. Közöttünk ez a macska nagyon is élő, élőbb, mint valaha!

hirdetés